Az ambiciózus Gertrúd - Varga Gabriella

2018. 08. 15.

Az idei Koronázási Szertartásjátékban II. András feleségét, a gyilkosság áldozatává lett meráni Gertrúdot Varga Gabriella alakítja.

 

Lányoddal úgy néz ki, hogy most kevesebb időt fogsz tudni együtt tölteni.

Szerencsére a próbák este lesznek, így annyira nem vészes. Igyekszünk majd a délelőttöket hatékonyabban kihasználni. Valamit valamiért, hiszen örültem a felkérésnek, mert kíváncsi voltam, hogy milyen a szertartásjáték miliője, szabadtéren ennyi ember előtt szerepelni. Túl sokat szabadtéren a lányom miatt nem is szerepeltem.

Nagyon más szabadtéren játszani?

Eltérő a próbamenet és más színészi eszközök használatát igényli főként ennyi ember előtt. Már nagyon várom a próbákat, hiszen ilyen különleges, szakrális helyszínen nem mindennapi élmény lehet játszani.

Elkezdted már a felkészülést a darabra?

Utánanéztem már igen. Halovány emlékeim voltak Gertrúdról, hiába játsszák sokat és láttam is élőben, tv-ben is, az idő múlik rendesen. Mindig érdekes, amikor valós személyt elevenítünk meg a színpadon, hiszen lehet utána kutakodni, forrásokból nincsen hiány.

Eddigi információid alapján milyennek látod karakteredet?

Gertrúd nem volt mindennapi az biztos, egy vérbeli egyéniség. Azt még az ellenségei is elismerték, hogy kiváló anya volt, 5 gyermeket adott a nemzetnek. Köztük IV. Bélát, aki végignézte édesanyja gyilkosságát és aztán még jó pár évtizedig uralkodott, de nem szabad elfeledkezni Árpád-házi Szent Erzsébetről sem.

Férjével milyennek látod a kapcsolatát?

Lehet, hogy furcsa párhuzam, de imádom a Kártyavár tv sorozatot (amerikai politikai dráma – a szerk.), ami árnyaltan és izgalmasan felépítve nem éppen egy pozitív világképet vetít elénk. A sorozat középpontjában is a társas kapcsolatok állnak. Főleg az 1200-as évek környékén lehetett érdekes, hogy Gertrúd ambiciózus, a politika iránt fogékony királynőként aktívan részt kívánt venni az országot érintő döntésekben. Fontos, hogy ebben párja társként kezelte. II. András igenis komolyan vette feleségét, miután elment a halicsi hadjáratba, párjának adta ideiglenesen az ország irányítását. Szomorú egybeesés, hogy pont akkor gyilkolták meg. II. András uralkodói társnak tekintette Gertrúdot, rendkívüli kapcsolatuk lehetett. Remélem sikerül a kapcsolatukat a színpadon úgy bemutatnunk, hogy a nézők is átérezzék ennek jelentőségét és erősségét.

Mekkora játéktered lesz ehhez?

Ez változó, először Szikora Jánossal egyeztetünk a karakter megformálásáról, mindaketten elmondjuk a véleményünket. Kiindulási alapnak ez tökéletes, s aztán kompromisszumok árán is, de igyekszem minél többet kihozni belőle: milyen ember is volt valójában Gertrúd? Önkénytelenül jönnek belőlünk a színpadon a gesztusok, de lehet például, hogy az ölelésnek a 12-13. században teljesen más jelentést tulajdonítottak.