Évadzáró díjátadókkal

2015. 06. 13.

Június 13-án tartottunk a Vörösmarty Színház évadzáró társulati ülését. „Színészeket lehet szerződtetni, de nézőket nem – az elmúlt évad is bebizonyította, hogy a közönségnek szüksége van ránk. Több mint 15.500 bérletes nézőnk volt – továbbra is a közösség színháza kívánunk lenni” – fogalmazott a társulati ülésen dr. Szikora János igazgató, majd a művészek és a háttérdolgozók munkáját egyaránt megköszönte.

 

Az évadzáró díjátadókkal zárult. A színház művészeti vezetése minden évben megszavazza az Évad színészét: a 2014/2015-ös évadban az elismerés Gáspár Sándort illeti.

 

A színművészek és táncművészek titkos szavazata alapján idén Törőcsik Franciska és László Zsolt vehette át a Vörösmarty Gyűrűt. A brillköves aranyékszert a díj mecenatúráját biztosító ARTeátrum Alapítvány alapítója, Révész László és Szikora János igazgató adta át.

 

 

Szintén a társulat titkos szavazata alapján ítéljük oda az Évad nem művészállományú dolgozója díjat: az oklevelet idén Vincze János öltöztető vehette át.

 

A díjazottaknak gratulálunk!

És bár jön a nyári szünet, nem kell őszig várni a színházra: júliusban zenés nyári estékre várjuk a publikumot.