Vörösmarty Irodalmi Szalon - vendégünk volt az Alföld folyóirat

2018. 04. 27.

A Vörösmarty Irodalmi Szalon vendégei voltak tegnap délután az Alföld című irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat szerkesztői. A beszélgetésen részvevők, megismerhették a lap szerkezetét, formátumát, szerkesztésének alapelveit.
Szirák Péter az Alföld főszerkesztője elmondta: nincs általános recept a jó lap ismérvét illetően. A legfontosabb talán az a jó alkotói csapat, melyet véleménye szerint nekik sikerült megvalósítani. Elmondása alapján számunkra lényeges, hogy legyen a folyóiratnak arca, eleven és egyben elmélyült legyen, továbbá eljusson az újság- és könyvolvasóhoz egyaránt.

Fodor Péter az Alföld tanulmányrovatának szerkesztője, a Debreceni Egyetemmel való együttműködés fontosságát hangsúlyozta, mely nagyban segíti a szerkesztőség munkáját, a szerkesztői utánpótlást illetően is.
Herczeg Ákos az Alföld és a KULTer.hu szerkesztője, az internet és a nyomtatott sajtó kapcsolatáról beszélt. Elhangzott, hogy fontos kihasználni azt a gyorsaságot, melyet a világháló nyújt a nyomtatott sajtóhoz képest. Weboldaluk szerkesztésében igyekeznek a mai kor olvasói szokásaihoz formálódni, valamint kihasználni a lehetőséget, mely által az irodalom és más művészeti ágak egy felületen találkozhatnak.

A folyóirat szerkesztői az eszmecsere alkalmával elmondták, az Alföld irodalmi folyóirat az oktatásban is segítséget nyújthat, mind a középiskolás, mind az egyetemista diákok számára, valamint az őket oktató pedagógusok óravázlatainak összeállításában.  A Vörösmarty Irodalmi Szalon beszélgetését a lap szerkesztőinek versei színesítették, Kiss Diána Magdolna színművész előadásában.
A diskurzust Kozma Ágnes Penna Regia Díjas újságíró vezette.