Ünnepélyes díjkiosztóval zárult az első MET

2018. 04. 15.

Ünnepélyes díjkiosztóval zárult április 15-én vasárnap az első alkalommal megrendezett Művészeti Egyetemek Találkozója a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. A fődíjat, a város által erre az alkalomra alapított Pelikán-díjat Nagy Péter István, a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatója vehette át.

Megérte? Tette fel a kérdést Szikora János, a színház igazgatója a díjátadó ünnepség kezdetén, melyre a nézőtéren helyet foglaló sok-sok művészeti egyetemista egyértelmű, hangos igennel válaszolt és füttyögéssel, dobogással fejezte ki tetszését. Ezt követően dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere bejelentette, hogy a város jövőre is támogatja a MET megvalósítását. „Örömmel mondhatom, hogy a hagyomány megteremtődött, mert az elsőt jövőre követni fogja a második” – fogalmazott a polgármester.

A háromnapos rendezvényen több mint 200 művészeti egyetemista vett részt. Alkotásaikkal jelen voltak a Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói, produkcióikkal felléptek a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Színház- és Filmművészeti Egyetem növendékei. 

A kezdeményezés életre hívója, Szikora János a megnyitón történelmi pillanatnak nevezte a találkozó létrejöttét, mint mondta, a MET olyan lehetőséget kínál az egyes művészeti ágakban tanuló hallgatóknak, amire saját intézményeikben nincs lehetőség. Ez pedig nem más, mint a találkozás. Találkozás egymással, egymás munkáival és az inspiráció. Az eltelt három nap maximálisan igazolta mindezt. Élettel telt meg a színház és környéke, a pezsgő légkörű, jó hangulatban eltelt három nap során a fiatal alkotók megismerhették egymás munkáit, inspirálódhattak azokból, sőt még jövőbeni munkakapcsolatok is születtek. A város lakói pedig betekintést kaphattak abba, milyen munka folyik az egyes művészeti egyetemeken.

A záró rendezvényen bemutatták a három nap során létrehozott projektjeiket a hallgatók. Felszegi Dalma, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem klasszikus zongora szakos növendéke a Magyar Táncművészeti Egyetem négy hallgatójával (Rácz Réka, Rovó Virág, Horváth Attila, Golubkovics Gergely) adott elő improvizációt Francis Poulenc XX. századi francia zeneszerző muzsikájára.  Molnár G. Nóra és Nagy Péter István, az SZFE III. éves fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatói Bettermann Rebeka az LFZE csellista növendéke zenei kíséretére mozgás etűdöket készítettek az SZFE első éves bábszínész osztályával és a MOME hallgatóival. A Magyar Táncművészeti Egyetem V. éves modern tánc szakos növendékei Dzsumbuj című produkciójukkal szerepeltek, melyet Várnagy Kristóf és Nagy Emese állított színpadra. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet az Amici kvartett (Korb Vanessza – hegedű, Hoang Ho Khanh Van – hegedű, Horváth Annamária, Kovács Anna – cselló) képviselte. 

A fődíjat, vagyis az erre az alkalomra alapított Pelikán-díjat, Székesfehérvár Megyei Jogú Város egy éven keresztül juttatott havi 100.000 forintos támogatását Nagy Péter István, a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves fizikai színházi koreográfus-rendező szakos hallgatója érdemelte ki. A díjat dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át.

A Videoton Holding Zrt. 100.000 forintos különdíját Süle Tamás, a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakos hallgatója vehette át Horváth Csabától, a cég marketing- és kereskedelmi igazgatójától.

Az Alba Regia Teátrum Alapítvány a Vörösmarty Színházért 100.000 forintos különdíját a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának a programban részt vett hallgatói kapták. A díjat Szikora János, az alapítvány elnöke adta át.

A díjakról a teátrum művészeti vezetése döntött.

Képgaléria