Gőzerővel zajlanak a MET programjai

2018. 04. 13.

A programdömping délutáni sodrában a zenekademisták koncertjét élvezhették az érdeklődők, megnézhették a Színház- és Filmművészeti Egyetem III. éves fizikai színházi koreográfus-rendező osztály Bakkhánsnők című előadását, bekapcsolódhattak drámafoglalkozásba, egyéni kurzuson vehettek részt Magyarósi Évánál, valamint meghallgathatták Hargitai Iván beszélgetését Szirtes Jánossal.   

Az Amici Kvartett tagjai szeptember óta alkotunk egy kvartettet. A koncerten Beethoven: c-moll vonósnégyes op. 18. no. 4. és Mendelssohn: a-moll vonósnégyes op. 13. no. 2.-t játszották. 

Az SZFE növendékei az  osztály egyik hallgatójának rendezésével léptek fel. Euripidész klasszikusát, a Bakkhánsnőket dolgozták fel mozgásszínházi és prózai elemeket ötvözve. 

Az SZFE drámainstruktor-osztálya négy különálló workshoppal érkezett. Foglalkozásaik azzal a szándékkal jöttek létre, hogy kapcsolódási felületet teremtsenek a MET résztvevői számára. 

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem  Média Design Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárával,  Szirtes János képzőművésszel Hargitai Iván beszélgetett.

Magyarósi Éva animációs rendező és képzőművész a MOME tanára Személyes történetmesélés - önvallomás és intimitás újabb szemszögei címmel tartott előadást, majd egyéni konzultációra várta azokat, akik saját alkotásaikról akartak beszélgetni vele.