MŰVÉSZETI EGYETEMEK TALÁLKOZÓJA

2018. 04. 06.

Három napon át közel kétszáz művészeti egyetemista lakja be a Vörösmarty Színház épületét. Április 13-15. között első alkalommal rendezi meg a teátrum a Művészeti Egyetemek Találkozóját (MET).

A MET legfontosabb célkitűzése, hogy lehetőséget biztosítson a különböző művészeti ágakban tanuló fiataloknak a találkozásra, egymás munkáinak megismerésére, közös alkotások létrehozására és hosszútávú szakmai kapcsolatokat kiépítésére, valamint a nagyközönség előtt való bemutatkozásra.

A háromnapos rendezvényen valamennyi budapesti művészeti egyetem (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Magyar Táncművészeti Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Színház- és Filmművészeti Egyetem) és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának hallgatói mutatkoznak be előadásokkal, koncertekkel, kiállításokkal, workshopokkal. A fesztivál programjait az egyes egyetemek Hallgatói Önkormányzata szervezi.

A programot beharangozó sajtótájékoztatón Bagó Bertalan, a Vörösmarty Színház művészeti vezetője hiánypótlónak nevezte a rendezvényt, melyet az évtizedekkel ezelőtt megszűnt szentendrei művészeti főiskolai találkozók mintájára, annak mintegy a jelen kor számára érvényes újragondolásaként hívtak életre.

Péntek délutántól vasárnap reggelig 26, az érdeklődők számára is nyilvános eseményre kerül sor. Az SZFE négy előadással érkezik (Bakkhánsnők, Pixel, Alhangya, Kóborlásaink), emellett filmvetítéseket, drámajátékos foglalkozásokat, mozgástréningeket és Pink Mojos koncertet is tartanak. Az MTE táncbeavató foglalkozásán résztvevők megismerhetik a balett, a moderntánc és a néptánc évfolyamokat és rövid ízelítőt kapnak a gyakorlatok, a próbák és az előadások világából, az LFZE növendékei egy kvartettel lépnek fel, a MOME, a PTE és az MKE hallgatói közös kiállításon mutatkoznak be és különböző workshopokat szerveznek. Az egyetemisták mellett a programban a MOME néhány tanárával (Szirtes János, Magyarósi Éva) lesz beszélgetés, de fellép Wéber Kristóf, a Vera H Quintet és a Bekvart zenekar is, sőt! a középiskolásokat külön pályaválasztási tanácsadóval várják.

Mindezek mellett számos olyan zártkörű rendezvény lesz, aminek kifejezetten az a célja, hogy az egyes intézmények hallgatói együtt, közös dolgozzanak, és közelebbi munkakapcsolatba kerüljenek egymással. Április 13-án és 14-én a hat egyetem különböző szakos hallgatói kiscsoportokban - vagy nagyobbakban - dolgoznak egy-egy témán; ki kamerával a kezében, ki a hangját, testét vagy különféle tárgyakat használva. Ezen munka eredményét április 15-én, vasárnap 15 órakor a Nagyszínpadon mutatják be a nagyérdeműnek. Ezekkel és egyéb-, szintén általuk előadott produkciókkal  bepillantást nyerhetnek a nézők egy izgalmas összművészeti munkafolyamatba.

Brájer Éva, Székesfehérvár Megyei Jogú Város önkormányzatának alpolgármestere elmondta, hogy a MET megvalósítását a város jelentős összeggel támogatja. Kiemelte, hogy a városvezetés emellett egy díjat is alapított, az úgynevezett Pelikán-díjat, ami egy éven keresztül havi 100 000 Ft-os juttatást jelent a hallgatók és a színház vezetőiből összeállt szakmai grémium által kiválasztott, teljesítménye alapján a legjobbnak ítélt művésznövendéknek.

Fotók: Bornyi Márton